Mese mese meskete

Volt egyszer hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az Üveghegyen túl, ott ahol a kurta farkú malac túr. Fenyves erdő közepén hűs forrás. Annak szélén őz legelészett. Bokor árnyékában ordas lapult. Mozdulatlanul figyelte az előtte gyanútlanul lépkedő állatot. Nyála csepegett, izmai ugrásra feszülve. Semmi másra sem gondolt, csak a friss húsra. Kivárta a megfelelő pillanatot, és rávetette magát kiszemelt áldozatára. Igen ám, de elvétette és az őz meglépett.

Korgó gyomorral új áldozat után szimatolt. Elmélázott. Nem tudta agyából kiverni a gondolatot. Miért? Miért teszi ő mindezt? És miért ilyen szerencsétlen? Eközben váratlanul nyuszi ugrott eléje. Ekkor jött a hideg zuhany. Ragadózónk elméjében merész tervek születtek. Mi lenne ha megbarátkozna a nyuszival. Nem kellene őt széttépni. Milyen kedves kis jószág. Nincs neki gondja bánata, vígan éli életét. Miért nem lehetne ő is ilyen? Egész nap süttethetné a bendőjét, és nem kellene gyilkolásszon. Csak azt felejtette el, hogy mindez neki a vérében van. Ösztönét nem lehet efféle gondolatokkal tévutakra vezetni.

De bátorságot vett magán és, megszólította a remegő nyuszit.
- Hejj pajtás, mit szólnál ha ezentúl együtt töltenénk az időnk? Együtt legelésznénk, és együtt játszadoznánk. Cserébe nem fallak fel, és megóvlak mindentől.
A nyuszi mit tehetett, elfogadta az ajánlatot.

És teltek múltak a napok. Minden a legnagyobb rendben zajlott. A nyuszi populáció békében és biztonságban élt, szaporodott. De farkasunk valahogy nem érezte jól magát. Nem ízlettek neki a gyökerek, sem pedig az, hogy úton útfélen kinevették. De hát mit tehetett. Az ígéret szép szó ha betartják úgy jó. Néhány alkalommal újdonsült barátaink találkoztak más erdőlakókkal is, ilyenkor farkasunk mindig a sarkára állt, és megmutatta nem tágít, szándékai komolyak. Jöttek is a hírre mindenhonnan, ország határ ámult bámult. De mit volt mit tenni, a farkasunk kitartott.

Igen ám, de a hőn áhított boldogságtól elvakítva, főhősünk csapdába lépett. Nem volt mentség. Nyüszített, vinnyogott, de tehetetlen volt. A nyuszi sehol sem volt. Hiába hívta, hívogatta. Sorsa beteljesülni látszódott. Kimerülve, erőtől elhagyva, kétségbeesetten fohászkodott. Ha még kaphatna egy esélyt ...
És ekkor felébredt.

A szarvas ugyanott legelt, a hűs forrás mellett, a tisztás közepén. Farkasunkat kirázta a hideg, nem kockáztatott és nem tétovázott. Hallgatott ösztönére és rávetette magát mit sem gyanító áldozatára. Belemart a nyakába. Agyarai mellett meleg vér fröccsent. Szemében öröm lángolt, szívéről nagy kő esett le. Beteljesedett. Mély vigyorral vette tudomásul, még nincs vége.
De a szarvasnak lőttek.