2012. március 23.

Bissl Erganzung

Ich doacht joa i wer n enfachs Mensch. Aba das isa nich so. I schreb bayrisch wel i denk niemand kann das verstehn. Hoffentlich isa das och soa. Die Whrheet is, i kann net schlaffn. I denk nua an sie. Isa das wahr? Oda ise na n Traum? I bin set zwo Stundn zuhose gekommn und kann nich schlafn gehn. Warm isa das so? Bin i ja verliebt? Doas denk i ni. War ja schoen. Mei Hertz isa ja dopplt gewachsn. Und i freu mi dafuer. Das isa der erste mal, und doas isa son schonas Gefuehl. I mochta si soooo gearna umarmn, glaubtja mia lieba lesea, i konnta fur sie sterba. I kann no imma ni fassn doas i verliab bin. Donk mei Herr, doank dia. I wuensch alla guete ua bleebt mia trau. Hallihallo!

Wassn zuam Toafl! Doanko!

Heut Abnd hab ich ja jemand kennglernta. Sie isa hubsch, hat humoa, und glechzetg isa an mei Herzn gewachsn. Ich hoffa wia werdn uns naha kennenlern. Warum den nich? Denka dass sie das auch will, hoffa dass i dabei rechat haba. Hab ja kene Idee wie ich doa simpliziefira konntoa. Mei Herz schlagt schnella wenn i an Sie denka. Komm zu mia du susses klenes Englein. Schlaf schon, un trem von mia. Hoffa wie begegnenn uns morgn och. Kusschen off den Bouch! Deein Mann!

2012. január 31.

Na mit sasolsz?

TC: Kátai Szabolcs

Ahogy veszem észre újabban nagyon érdekel Téged a blog mivolta. Azt mondod új szórakozás simi-sámi gyerekeknek. Nem az! De ezt te is tudod, mert ha nem tudnád akkor nem kutakodnál, nyomoznál a neten. :) Ha meg kicsi kutya nem kakálna, kihasadna. - gondolom a mondást ismered. Tehát a fogaskerekek beindultak, a blogom ezúton ünnepélyesen újból megnyitom. Csak a te örömödre. Ne unatkozz, legyen mit olvassál. :)
Legyen a mottó a következő: Prost ihr Säcke! vagy Prost du Sack! - ?! :D
Na sok sikert a betüzgetéshez. Következő bejegyzésemmel nem késlekedem. Prost! :)

2010. november 16.

Nyomozás

Aki kitalálja, hogy ki a képen szereplő hölgyemény, az kap tőlem egy Paulanert!
Link

2010. november 12.

Telefonra

Feltöltöttem egy pár csengőhangot. Bayern nóták, mulatósok stb. Le lehet tölteni, persze ingyenesen, vagy ha az zűrös, akkor direkt a telefonra is lehet menteni, WAP-on keresztül. Persze az is ingyenes, csak annyiba kerül, amennyi időt a letöltéssel eltöltesz, 1-2 cent. Mindenképpen megéri.
Link

2010. november 11.

Die Roten sind da!

Végre elérkezett az idő. Régóta számoltam már a napokat, Kolozsvári Vasas SC – FC Bayern München mérkőzés. A jegyeket sikerült beszerezni, már csak éppen be kellett toppanni a stadionba. Szerdán délben indultunk, s egy nyugis kocsikázás után meg is érkeztünk Kolozsvárra. Nem valami nagy cucc, de egy jó éve nem is jártam arra. Meglestük az autópályát, szép is jó is, kár hogy mire kész lesz az unokáim fognak majd Bayern meccsre járni. Délután 5 körül meg is érkeztünk a kincses város kapuihoz. De itt kezdődött csak a haddelhadd. Világ életemben nem tudtam Kolozsváron eligazodni. Sok kicsi fránya egyirányú utcácska, meredeken fel meredeken le, hatos-hetes útelágazás. Megyünk, megyünk, megyünk s nem vagyunk sehol, sőt ugyanott vagyunk ahonnan elindultunk. Valahogy egynéhány kérdezősködés után útbaigazítottak minket, el kell jutni a Szamosig, erre viszont kikötöttünk az U-Cluj épülő stadionjánál. Ment tovább a kérdezősködés, haladtunk, de még mindig nem voltunk sehol. A végén már azt fontolgattuk, letesszük a kocsit valahol s bepattanunk egy taxiba. Nagy elmélkedés közepette észre sem vettük, hogy már a stadion közelében vagyunk. Sok telefonálgatás után sikerült találkozni Ágival, akinek köszönhetően valahogy kijutottunk a Gruiaba. Szerencsére a testvéremék a stadion mellett laknak, így hát itt már eltévedni nem lehetett.

Na igen ám, de még mindig volt időnk háromnegyed tízig, lepattantunk a főtérre egy kis söröcskére. Ez már könnyen ment. Mátyás téren viszont elcsodálkoztam, fura módon sok volt a piros mezes turista, német szavakra lettünk figyelmesek. A fritzek fényképeztek, bámulták a várost, nekünk meg hízott a májunk. Végül eljutottunk a Corvinusba. Amikor viszont beléptünk akkor csodálkoztunk csak nagyon. Vagy harminc Bayern drukker már éppen melegített. Nyelték a sört mint a vizet, közben meg énekelték a szurkolói rigmusokat. Mesélte az Eduard, hogy valamelyik kocsma teljesen le volt foglalva a németek részére. Minden asztal mellet piros mezes emberkék. No oda sem ártott volna eljutni. Az első sörünk után meghívót kaptunk, s csatlakoztunk a müncheniekhez, barátkoztunk, énekeltünk. Volt ott mindenféle német, sőt még egy iráni de Münchenben élő Fekete Pákó is. A sarokban kussolt az egyik ürge, az orra alig látszott ki a Bayern sál mögül. Szundított őkelme, de minden 10 percben feléledt s elordította magát:
"Auf die Roten!" – ittunk.
"Auf die Knie!" – térdeltünk.
"Gestern noch in Kiew, morgen schon in Wien,
zusammen halten das ist unser Ziel.
Wir sind aus München, wir sind die Bayern,
wir sind diejenigen die immer wieder feiern.
Ole ole, Ole ole, Ole Ole Ole Ole"
- Ez után ürítettük korsóinkat. Jött a következő sör.
Meg kell említenem, hogy itt próbáltuk ki a búzasört. Mit is mondjak, isteni egy nedű. De meg van sajnos az ára is. Az a jó tulajdonsága ennek a sörnek, hogy annyit lehet inni belőle amennyit akarsz, valójában itatja is magát. Nem puffaszt, de viszont sokkal erősebb mint a hagyományos sör. Na meg ugye másnap nincs az embernek akkora feje mint két repülőtér. De mivel búzasör – hát jobban is hizlal. De egye fene, kit érdekel? Mire a fél söröm elfogyott - amúgy nagyon hamar fogyott - a rekedt hangú echte német megint felpattant az asztalra.
"Auf die Roten!"
"Auf die Knie!"
"Wir sind die geilen Jungs aus der Isar Stadt,
ficken oder was, ficken oder was."
S ez így ment egész este. Sör, duma, sör, térdelés, sör, nóta, sör, duma, sör, sör, sör.

Aztán elérkezett az idő, kellett indulni. A stadion messze van. A környéket lezárták, csak gyalogolni lehetett. Fel a szerkót s irány a hegy tetejére. Hát mire felértünk megint szomjasok lettünk. Mit vár az ember a kolozsvári társadalomtól. Sok mindent. Mit kap? Semmit. Egyetlenegy szomorú bódé volt a vendégszektorban. Azt nem tudom, hogy a stadion másik felében, mennyi volt, ha volt egyáltalán. De 1200 embernek egyetlenegy kis kunyhó. Nem is kell mondjam, de állandóan sor volt. Alig lehetett odajutni, ha meg oda is jutottál várni kellett hosszú perceket. Nem próbálkoztam. Nem azért mentem meccset nézni, hogy holmi hosszú sor miatt lemaradjak erről-arról.

Érdekes egy látványt nyújt ez a kolozsvári aréna. Legalábbis annak aki először látja. Csendes, magánházas, kertes negyedben épült, vásárhelyi szemmel, nyugdíjas körzet. Rend és fegyelem mindenhol. Persze a csendőrök is kacsintgattak minden 100 méterről. Láttunk sok csúnya mezes cséférést, de láttunk sok münchenit is. Felcicomázva annyira, hogy csak az orruk látszott ki. Sálak karjukon, vállukon, derekukon. Bayern lógok az öltözékükön mindenhol. Öröm volt nézni. Feszítettem én is a frissen vett Bayern mezemben. Fényképezkedtünk, és újfent csodálkoztunk. Olyan érzés volt mint amikor a falusi bácsi felmegy Budapestre, csakhogy itt nem a város szépsége volt a lényeg, hanem a sok Bayern drukker, na meg persze a csapat. No de lépjünk tovább. A stadion belülről is lenyűgöző volt. A reflektorok erősen vakítottak. Mintha nappal lett volna. Ezt így azonban szóban nem lehet leírni. Ez is külön élmény.

Mi ugye a vendégszektorban voltunk a többi fritz között. Bánhatja az akinek a jegye nem oda szolt. Bayern fanok mindenhol. Magasztaló érzés valahova tartozni. Fiatalok, öregek, családok, nagy bajuszosok, kopaszok, na meg a Schikeria. Ez a Schikeria a Bayern szurkolótábor keményebbik magja. Ők az a csoport, akik abszolút mindenhova elkísérik a csapatot, és tűzön vízen keresztül mennek miattuk. No mi ezzel a csoporttal ittunk a kocsmában. Az első sorban a rekedt maki az élen, biztatja a társaságot. Elordít egy két mondatot, a többi meg utánozza, ismétli szavait. S még a meccs el sem volt kezdődve. Olyan negyed tíz körül lehetett. S mi már énekeltünk, ugráltunk. Az első sor lengette a hatalmas zászlókat. Emelgették a házilag fabrikált Champions League trófeát. Bayern és német zászlók mindenhol. Amúgy a Bayernnek piros-fehér a színje. Aki nem ért hozzá az azt mondaná, hogy csomó nyilas lengeti Szálasi zászlaját. :) Igen! Piros-fehér, piros-fehér. Azaz 5 piros 4 fehér. Durva. :) Egy ilyent is kell vegyek. S míg Magyarországon nehezen lehet az ilyesmihez hozzájutni, legalábbis nagyobb méretben, addig münchenből viszonylag egyszerű beszerezni.

És elkezdődött a meccs. Hideg volt mint állat. De fűtött belülről a büszkeség. Ordítottunk torkunk szakadtából, biztattuk a csapatot. Énekeltünk. Ezeket a Bayern dalokat nem nehéz megtanulni. Egyszer meghallgatod a rekedt ürgét, s következőkor mikor rázúdítanak, már tudod te is kívülről. No mondhatom hogy egész áldott meccs alatt énekeltünk. Meg is volt ennek az eredménye. Két napig majdhogynem meg sem tudtam szólalni. Na de térjünk csak vissza a meccsre. Ha valakit például az érdekli, hogy hogyan láttam én a meccset, azt el kell szomorítanom, mert a hatalmas zászlók miatt erősen nehéz volt figyelni. Le kell töltsem valahonnan, s felvételről is megnézzem. Szalad Schweini, passzol Gomez fele, de a zászló ezt a mozzanatot már eltakarja. Gomez cselez, s rálövi. A lövést még láttuk, de a gólt már nem. De kit érdekel. Toooooooor. Gomez Goooomez. És jöttek a nóták. Buzdítottuk tovább a csapatot.
"Wir lieben München, jawohl
wir lieben München, jawohl
Wir lieben München, jawohl
oh München find ich toll."

Igen ám de például mit csináltak a Kolozsvár szurkolók? Az égvilágon semmit. Egyszer kétszer búgattak, párszor elordították, hogy cséféré cséféré, oszt kuss. Sűrű csend. No meg néha-néha egy kis lábdobogás. Tudni illik a Kolozsvár tribünjei vas állványok, vas padlózattal, így hát ha az ember odaveri a lábát az szól. Mondjuk tényleg erős hangja van ennek hogyha ezt műveli az egész keleti rész. De viszont ezt sem csinálták kitartóan. Ültek logó fejjel a fenekükön s pislogtak ki a fejecskéjükből. Tisztelet egy pár kivételnek. No meg voltak neki azok a felfújhatós, luftballonra hasonlító micsodájuk, mondjuk nem gömb formájában, hanem inkább rúdra hasonlítóan. Na azzal is zajongtak vagy egyszer kétszer. De így belegondolva, milyen szurkolók ezek? Ülnek és kussolnak? Hogy motiválják a csapatukat? Mivel? Tény hogy egész mérkőzés alatt, de előtt is meg után is csak a vendégszektornak a moraja, az éneklése hallatszott. A mi nótáinkat hallgatta úgy a kolozsvári szurkolói tömb, mint a Gruia negyed. Erősen hízik a májam. Az ilyesmi megfizethetetlen. És akkor mi van például az Allianz Arénában? Bele sem merek gondolni. De meg is ígértem magamnak, ha huszonhatba szakadok, akkor is kilátogatok jövőre Münchenbe.

Na de amúgy a meccs még 0-1. Nótázgatunk, a fiuk passzolnak. Nem játszunk szépen, de ahogy megfigyeltem nagyon is hasznosan. Kolozsvár megint nem csinált semmi mást, csak bunkerfocizott. Gondolták hogy 11 emberrel védekeznek, oszt kontrákból lőnek majd vagy hármat. Hát itt kicsit elszámították magukat. De kérdem én, otthon ilyen olaszos védekezős semmi focit játszani? Nemhogy nem látványos, de nem is eredményes. Emlékszem a első meccs előtt azt mondtak, hogy ők egy döntetlennel megelégszenek Münchenben. No fiuk tanuljátok meg egyszer s mindenkorra, hogy Münchenből nem szoktak ponttal távozni. De milyen taktika az, hogy elmegyek valahova egy döntetlent kihozni? Ha már foci akkor nyerni menjenek, nem valami x-et kihozni. Igen, mentalitás kérdése. Na aztán el is intézték saját magukat. Rúgtak csomó öngólt, mindenféle értelemben, oszt utazhattak is haza. Jó - mondják egyesek - könnyű nekem mert Bayern drukker vagyok. Igazuk is van részben, de azért magán a szurkolótáboron is sok minden múlik. Elhiszem, hogy a nagymama meg nagytata nem drukkolni megy, hanem meccset nézni. De a fiatalok?! Na mindegy.

Időközben 0-2 lett. Mi éneklünk, kolozsváriak duzzognak, fütyülnek. Schweiniék meg előttünk ünnepelnek, ugranak egymás nyakába. Második félidő már neccesebb volt. Itt már néha támadott, kontrázott a Kolozsvár is. Mi szurkolók is többet láttunk a mérkőzésből, mert második félidő - térfélcsere. Volt helyzete az ellenfélnek is, de hál' Istennek volt nekünk a kapuban egy remekül védő Butt-unk. És minden egyes védése után a vendégszektor egyhangúan felmorajlott: "ButtButtButtButt". És jött a nótaszó megint. És jött a bíztatás.
"München! München!"
"Auf gehts ihr Roten!"
"Auf geht`s Bayern schiesst ein Tor,
schiesst ein Tor, schiesst ein Tooor!"

És lett 0-3 és lett 0-4. És szeretem azt hinni hogy ebben, nekünk szurkolóknak is szerepünk van. Biztattuk a csapatot minden pillanatban. És látszott a játékosokon, hogy ez hatott is. Szerintem alakulhatott volna egész másképpen is a mérkőzés, ha mondjuk például a kolozsváriak túlordítanak minket. Mondjuk tulajdonképpen ez így lenne rendjén. Mi 1200-an voltunk, ők meg tizenötezren. No de így jártak. Majdcsak tanulnak belőle. 0-4. Bizalom növelő meccs. Első meccsem élőben. Mekkora egy élmény. Szavakkal ezt leírni nem lehet, hiába is igyekszem. Köszönjük fiuk. A stadion lassan ürülni kezdett. Látszott az ellenfél szemében a csalódottság, mi meg csepegtünk a mámortól. De most lettünk csak igazán szomjasak. Agyonfáztunk a beton placcon, de kit érdekelt, derekam bizsergett. A -4 fok átjárta minden porcikám. Igen ám de még mindig várnunk kellett, ugyanis nagyon korrekt módon a két szurkolócsoportot nem engedték ki egyszerre a stadionból. Először távoztak a kolozsváriak, majd jó 25-30 perc után minket is kiengedtek. Ki csendben, ki nótázva továbblépett. Az utcán csak ritkán lehetett látni Kolozsvár szurkolót, viszont szemetet annál többet. Tele volt az utca pattogtatott kukoricás, csipszes tasakokkal, sörösüvegekkel, palackokkal, papírdarabokkal, újságfoszlányokkal, mindenféle szeméttel.

Mi is egyszer hazamentünk, kajáltunk, aztán irány a Mátyás-tér. Igen ám, de nehéz volt kocsmát találni. Fura, hogy Kolozsváron hétköznap korán zárnak a kocsmák - gondoltam. Közben a helyzet az, hogy ez nem igaz, csak kell tudni hogy hol van az a bizonyos kocsma, s máris helyben vagyunk. Eljutottunk a Republicba. Láss csodát, Bayern és CFR szurkolótábor vegyesen. Semmi zűr nem volt, nem voltak atrocitások, nem voltak nézeteltérések, nem voltak verekedések. Mintha nem is Romániában lennénk. Bayernes koccintott a kolozsvárival, mulatott mindenki, próbáltak kommunikálni egymással. Ki angolul, ki németül, pincéreknek nem kis fejfájást okozva. Különösebb barátkozás nem volt. A Schikeria tábor valahol máshol züllött. Csomó képet készítettem. Utólag bánom, hogy miért nem voltam kitartóbb, türelmesebb. Mindegy, meg kell elégedni annyi képpel amennyi sikerült. Nagyon jól éreztük magunkat. Egy ilyen meccset minden hónapra be lehetne ütemezni. Jó lenne. Köszönjük Bayern.

"Immer wieder, immer wieder, immer wieder FCB,
von der Elbe, bis zur Isar, immer wieder FCB!"

PS. Képek csak később.

2010. október 25.

Der Countdown läuft

És egész jól kezdődik a hét. Egy szívderítő momentum. Már csak másfél hét ..
Klikk!