Egy jó kis revizionista dalocska

Hogy ma hogy éreztam magam ?!

Hát ha nem is részletezem, de engedjétek meg nekem, hogy ezen alkalommal így fejezzem ki magam. Aki nem tudná, a Don-kanyar hősi halottjaira emlekezünk.

1943. január 12-én az urivi hídfőnél megremegett az ég és a föld a Don partján. "Sztálin-orgonákkal" és aknavető pergőtűzzel indult meg a szovjet támadás a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg állásai ellen. A magyar honvédek azonban a sokszoros túlerő ellenére is hősiesen ellenálltak; étlen és szomjan, lőszer és fegyver hiány ellenére is, hóban és fagyban a végsőkig. A magyar történelem legtöbb áldozatát követelő veresége következett be, több mint százezer főre tehető az elesett, sebesült, fogságba esett honvédek száma. Évtizedekig titkolni kellett, hogy erőn felül ellenálltak – a szovjet veszteségek nagyságrendben ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké -, sőt a halottakra sem lehetett emlékezni, hiszen a kommunizmus évei alatt a magyar hadsereg „bűnös hadsereg"-nek lett beállítva.

Katókám édes, Katókám drága,
Menj ki mindennap az állomásra.
Akár van posta, akár nincs posta,
Ne gondolj te soha senki másra.
Odakint szállnak majd a magyar fellegek,
És visszahozzák majd a szép honvédeket.
Katókám édes, Katókám drága,
Menj ki mindennap az állomásra.

Jönnek majd szép édes örömnapok,
Orgonavirágos gyorsvonatok.
Minden ablakában honvéd-gyerek,
Ezek lesznek aztán az ünnepek.

Katókám édes, Katókám drága,
Menj ki mindennap az állomásra.
Akár van posta, akár nincs posta,
Ne gondolj te soha senki másra.
Odakint szállnak majd a magyar fellegek,
És visszahozzák majd a szép honvédeket.
Katókám édes, Katókám drága,
Menj ki mindennap az állomásra.