Karácsonyi lótás-futás

Mint mindig, most is mindent utolsó pillanatra hagytam.
- Még van időm.
- Na majd holnap.
- Á, ma túl fáradt vagyok hozzá.
...
- Holnap, holnap majd megteszem, ma még játszom, iszom, eszem.

A közmondást biztosan mindenki ismeri. Én is. Mégis évről évre megszívom.
Na majd jövőre időben nekilátok. Frászt. Ahogyan a tavaly, úgy az idén is.
De elvégre már lényegtelen, mert sikerült mindent elintézzek.
Viszont ma mégis örültem egy kicsit. Hisz ha körülnéztem, mindenhol tömeg. A kasszáknál zűrzavar. Mégsem én vagyok az egyedüli aki utolsó pillanatban vásárolgat.
Ma például délután, mikor a Reálba mentem, eléggé tűrhető volt a helyzet, de este 9-kor mikor indultam hazafele, katasztrófa. A sor vége valahol húsz méterre volt a kasszától. Kinnt a parkoló tele. Befele egymást érik a kocsik. Annyi hely sincs ahol meg lehessen fordulni.
És ez így van mindenfele, évről évre.
Illene ebből tanulni ...

De a Karácsony sem ugyanaz mint tíz éve. Valahogy nem az a nyugodt, békés ünnep, mint régen. Új generációk, új felfogások. A hagyományok lassan teljesen eltünnek.
Az utcán girhedt csorda üvölt. Mert hát ők voltak kántálni, oszt segg részegen hajnali háromkor bambulnak tova.
Régebben is volt kántálás. De 12 után már csend volt. Nem mint most.
Ezt hiányolom én. A nyugodt, békés ünneplést. Legalább egyszer az évben.
Az új nemzedéknek viszont csak az számít, hogy ünnep van, nincs suli, nincs meló. Szabad a nap.
És hiába akarná az ember megmagyarázni, hogy itt másról lenne szó. Falrahányt borsó.
Nem is fárasztom magam.

Kellemes karácsonyi ünnepeket!